Néhány évvel ezelőtt még azt gondolhattuk, hogy a magukat irányító autók csak a távoli jövőben fognak megjelenni, azonban a BMW már teszteli a saját rendszerét. Tavaly nyáron néhány fényképet is közzétettek az 5-ös sorozat egyik példányába beépített berendezésről, most pedig egy videóval jelentkeztek, amiből mindenki meggyőződhet arról, hogy valós forgalmi körülmények között is működik.
.jpg)
Először természetesen csak tesztpályán próbálgatták a rendszert, és csak utána vitték ki az Autobahnra, ahol 5000 kilométert tettek meg vele anélkül, hogy bármilyen hiba közbeszólt volna. A komplett berendezés a speciális szoftveren kívül tartalmaz lézer szkennert, radart, ultrahangot kibocsátó egységet és több videokamerát is. Nico Kampchen, a BMW egyik projektmenedzsere szerint „ez egy teljesen új szituáció és élmény a vezető számára, hiszen nagyon furcsa érzés átengedni az autó teljes irányítását. Néhány perc múlva azonban elég csak hátradőlni és élvezni a kellemes és biztonságos vezetési stílust, valamint bízni a rendszerben.”
.jpg)
Az biztos, hogy ez megszokást igényel, viszont hosszú autópályázások vagy dugóban történő araszolás alkalmával tényleg hasznos lehet, akárcsak az egyre elterjedtebbé váló radaros tempomat. A videón látható rendszer egyébként még messze van a szériaérettségtől, viszont egyes elemeit felhasználják a már meglévő, vezetést támogató berendezések tökéletesítésére.
A cikkhez tartozó galéria megtekintése